Abu Fandira szafari – Vörös-tenger (2019)
Túránkon a Vörös-tenger egyiptomi szakaszának legdélebbi részét derítjük fel a Magyar Tengerbiológiai Társaság (MTBT) különleges merüléseinek segítségével. Abu Fandira, Egyiptom-Szudán határának közelében van. Ezen a környéken a merülőhelyek annyira kevéssé ismertek, hogy gyakran még nevük sincs. A szinte érintetlen korallszirteken történő merülések mellett lehetőséged nyílik, a 2015-ben elkezdett Healthy Reef Project keretében, a déli rész korallszirtjeinek épségét felmérő kutatásában is részt venni. Hajónk a Miracle-1, melyet nemcsak a felkészült és segítőkész legénysége, valamint párját ritkító konyhája miatt választottunk, hanem azért is, mert merülésvezetői hozzánk hasonlóan szeretik és védik is a víz-alatti élővilágot.
Szafarink kezdő és haladó búvárok számára is élménydús merüléseket nyújt. Reméljük, Tengerbiológiai túránk elnyeri majd tetszésedet, és ajánlani fogod más búvár barátaidnak, ismerőseidnek is!
Látnivalók / Program:
Cápák: Mindenkit érdekelnek ezek a fenséges ragadozók, így Abu Fandirára való leutazás közben nem szabad kihagynunk a St. John’s szigetek számos merülőhelyét, ahol, ha van áramlás, akkor egy kis szerencsével összefuthatunk cápákkal, és esetleg mantákkal is. A merülések előtti estéken természetesen tematikus tengerbiológiai előadásokat tartunk, melyen megismerheted a cápák, ráják fantasztikus világát. Beszélünk anatómiájukról, érzékszerveikről, különböző szaporodási technikáikról, táplálkozási stratégiáikról, veszélyességükről és veszélyeztetettségükről. Ilyen elméleti ismeretek birtokában sokkal jobban fogod majd élvezni a találkozást velük.
Mélydéli korallszirtek: Abu Fandira 6 km hosszú, szirtláncolata a valóban érintetlen korallzátonyokkal bűvöli el a búvárt. Aki a Vörös-tenger északi részének élővilágához szokott, az itt megláthatja, hogy milyen is volt az az északi rész, mielőtt a búvárturizmus beindult. A gyönyörű lágykorallos merülőhelyeken cápákkal ugyan nem találkozhatunk, de ezek hiányát pótolják a máshol nem látható, egy méteresre is megnövő óriás púposfejű papagájhalak csapatai, és a szűz területek színpompás élővilága. Tudományos kutató merülések (Scientific Dive) keretében megpróbáljuk megtalálni a korábbi években lerakott ellenőrző pontjainkat, hogy fotó és videódokumentációt készíthessünk a szirteken történ változásokról.
Kanyonok, víz-alatti labirintusok: Abu Fandira merülőhelyein az élővilág mellett a csodálatos víz-alatti korallképződmények, barlangok, üregek, kanyonok és labirintusok bűvölnek el bennünket. Ezek belsejében nemcsak a fények pazar játéka az érdekes, hanem itt nagyon ritkán látható, rejtőzködő élőlényekkel, csigákkal, színpompás gyűrűsférgekkel és tüskésbőrűekkel is találkozhatunk.
Tengerbiológiai program:
BioDive® merülések: A búvárok gyakran hiszik azt, hogy ugyanazon a helyen merülve, ugyanazokat a dolgokat látják, mint a többiek, de ez korántsincs így. Minél nagyobb tengerbiológiai tudással és tapasztalattal rendelkezik valaki, annál több dolgot fog észrevenni, és annál élvezetesebbé válik a merülése. Mi felkínáljuk neked a lehetőséget, hogy a merülésvezetőd egy tengerbiológus legyen! Ha szeretnéd, hogy a szokásos, magas színvonalú, guide által vezetett merüléseken kívül valami extrában is részed legyen, akkor csatlakozhatsz a Biodive® programhoz. Ezeken a különleges merüléseken speciális víz-alatti rádiókommunikációs rendszert használunk, mely segítségével Dr. Németh Szabolcs Ph.D. tengerbiológus, búvároktató közvetlenül a víz alatt magyarázza el neked például, hogy:
- milyen élőlényre bukkantál rá éppen;
- az miért viselkedik úgy ahogy;
- mi az amit nem veszel észre, pedig ott rejtőzik az orrod előtt;
- mit csipognak neked a delfinek;
- mennyi idős az a teknős, ami éppen elsuhan melletted;
- miért olyan morcos az az íjhal, és mit fog csinálni, ha még közelebb mész hozzá;
- kik rejtőznek a homokban lévő lyukak mélyén;
- és még számtalan egyéb érdekességet.
A Biodive® programmal célunk az, hogy a későbbiekben ténylegesen hasznosítható tengerbiológiai ismeretekre tegyél szert, ami által sokkal, de sokkal élvezetesebb lesz majd minden tengeri merülésed.
Jelmondatunk: Nincs unalmas merülőhely, csak tudatlan búvár!
Vegyél te is részt a Magyar Tengerbiológiai Társaság (MTBT) Biodive® programjában. Biztosan állíthatjuk, hogy ilyet senki mástól nem tudsz megkapni sem itthon, sem külföldön!
A túrán az érdeklődők számára (csoportmérettől, merülőhelytől és áramlástól függően) 3-4 Biodive® merülést tudunk biztosítani.
Scientific Dive® merülések: 2015-ben kezdtük el a Vörös-tenger déli részén lévő korallszirtek egészségi állapotában beálló változások felmérését (Healthy Reef Project). Ehhez, a túrarésztvevő búvárok segítségével, néhány kiválasztott helyre tudományos feldolgozásra alkalmas kötélkvadrátokat telepítettünk, és ezekről fotódokumentációt készítettünk. A fotókat a most készülő www.seamonitoring.org oldalon tesszük majd közzé. Reményeink szerint néhány év alatt sikerül változásokat mérnünk, és meg tudjuk állapítani, hogy az adott terület fejlődik, vagy pusztul. Ezeket az adatokat a későbbiekben összevetjük majd az adott területen merülő búvárok becsült számával, azaz képet kaphatunk arról, hogy a “búvárterhelés” milyen mértékben változtatja meg egy korallszirt életközösségét.
Ha szeretnél részt venni egy érdekes kutatásban, gyere el velünk merülni! 🙂
ÖkoDive® merülések: Sajnos egyre több az ember által gyártott szemét a tengerekben. Azok, akik soha nem dugják le a fejüket a víz alá, azt hiszik, hogy a szemét eltűnik, ha bedobják a tengerbe, de mi búvárok tudjuk, hogy korántsem van így. Ha ÖkoDive® szeretnél lenni, nem kell mást tenned, csak felhozni valami szemetet a víz alól, és a tengeri élőlények hálája mellett kapsz tőlünk egy ÖkoDive® matricát, melyet be tudsz ragasztani a merülési naplódba. Tagja leszel az ÖkoDive® Klubnak, és ha összegyűjtöttél 25-50-100 matricát egy-egy ajándékot kapsz tőlünk. Ne feledd, minden merülésed lehet ÖkoDive!
Utazás
Budapest – Hurghada közvetlen charter járattal repülünk. Menetidő kb. 3,5 óra. A hajó Port Ghalib-ban vár bennünket, ahova 3 órás busztranszfer után jutunk el. A reptérről egyenesen a hajóra megyünk, és a túra befejeztével a hajóról közvetlenül a reptérre utazunk, nem éjszakázunk hotelben.
- Indulás: 2019. június 16. (vasárnap)
- Vissza: 2019. június 23. (vasárnap)
Hajó: Miracle-1 (4*)
- Hosszúság: 32 m, szélesség: 8,3 m
- Max. 24 fő. 12 db kétágyas kabin saját fürdőszobával és légkondival.
- Árnyékos fedélzet matracokkal, napozófedélzet, szalon, TV, DVD.
- 2 db 6 méteres (8 fős) zodiac, 2 kompresszor, 35 db 12 literes alupalack.
- Ingyenes WiFi.
Merülések:
Napi 3 merülést tervezünk, de az éjszakázó-helytől függően plusz egy éjszakai merülésre is van lehetőség. A merülések vagy a hajóról történnek és oda is megyünk vissza, vagy a merülőhelyre a 2 zodiac visz ki, és hoz vissza.
Étkezések:
- Napi 3 főétkezés üdítővel + 4 órai tea friss gyümölccsel és édességgel
- Napi 24 órában korlátlan víz, üdítő, tea, kávé és nápolyi, csoki, chips.
Költség:
- 1.200 EUR
A túra ára magában foglalja:
- repülőjegy: Bp.-Hurghada-Bp.
- reptéri illeték
- transzfer a repülőtérről a hajóra és vissza
- 6 éjszaka szállás 4* hajón
- teljes ellátás
- korlátlan hajós merülés
- palack (12 liter) + ólom
- merülésvezetés
- BioDive® merülésekhez Víz-alatti Kommunikációs Rendszer
- ÖkoDive® merülésekhez gyűjtőháló
- Scientific Dive® merülésekhez speciális eszközök
Külön fizetendő:
- vízum (25 USD)
- felszerelés bérlés
- Nitrox töltések
- alkoholos italok
- baksis a hajó személyzetének (30 EUR)
Advanced és Nitrox vizsgára lehetőség van!
Fizetési határidők:
- Foglaló 200 EUR – amíg van hely.
- Teljes maradék összeg – május 01.
Indulás előtt egy ismerkedési estét szervezünk, ahol találkozhattok a túrán résztvevőkkel, és megbeszéljük a túrával kapcsolatos legfontosabb információkat.
Élménydús merüléseket kívánunk a Vörös-tengeren!
Szabad helyek száma:
- BETELT !!! (Köszönjük a jelentkezést!)