Tengerbiológia Haladóknak

Scorpaena_scrofa” Nézni” és ” látni “. Mekkora különbség van a két szó között. Nézéssel csupán a dolgok felszínét észlelhetjük, de sohasem juthatunk el azok lényegének megértéséhez. Látással az igazán érdeklődő ember a részletekre is rábukkan, és az apróságok által az egészet felfedezi. “Nézőnek” lenni egyszerű, ellenben a tudást megszerezni, és így “látóvá” válni sokkal nehezebb, de ha valaki eljut odáig, ezerszeresen megtérül a befektetett energia.

(Részlet a Tengerbiológia Kezdőknek és Haladóknak című könyv előszavából.)

A tengerek élővilágának alaposabb megismeréséhez hozzá tartozik az is, hogy ismerjük a tengerek, óceánok fizikai környezetét, hiszen ebben élnek az általunk keresett élőlények. Senki sem értheti meg a mókus viselkedését, ha nem ismeri az erdőt. Ezért fontos, hogy amatőr tengerbiológusként tisztában legyünk olyan alapvető dolgokkal, mint a nagy áramlatok, az árapály jelenség, azzal, hogy mitől sós a tenger, és van e különbség az ausztrál és az olasz tengeri só összetétele között? Emellett érdemes betekintést nyerni a rendszertanba felhasználói szinten is. Vajon miért zöld az egyik moszat, és miért vörös a másik? Melyik kagyló képez gyöngyöt és miért? Miért érdes a cápák bőre és miért selymes a delfineké? Mi a közös az ábráscetben és a denevérben? Ezekre mind a rendszertan révén kapunk választ. A tanfolyamon természetesen foglalkozunk az általunk legkedveltebb tengerek élővilágával, valamint azokkal a tengeri élőlényekkel, amelyek veszélyesek lehetnek a búvárra. Megtanulhatod elkerülni a tengeri élőlények jelentette veszélyeket, és a legfontosabb elsősegély módszerekkel képes leszel segíteni másokon, akik nem tudnak annyit mint te.

A tanfolyam felépítése: Odontodactylus_scyllarus

  • I. rész: Oceanográfia: apály-dagály jelenség, tengeráramlatok, a tengerek fényviszonyai, hőmérsékleti viszonyai, tenger élőhelyek típusai, stb.
  • II. rész: Tengeri élőlények rendszertana a zöldmoszatoktól a sziláscetekig.
  • III. rész: Mediterrán tengerek élővilága: (pl. Adriai-tenger, Földközi-tenger).
  • IV. rész: Trópusi tengerek élővilága: (pl. Vörös-tenger, Indiai- és Csendes-óceán, Karib-tenger.).
  • V. rész: Veszélyes tengeri élőlények, felismerésük, általuk okozott sérülések és a hatékony elsősegély módszerei.

A tanfolyam 5 x 2,5 óra előadást foglal magában, 500 színes diával és számos lenyűgöző videóval.

A kurzushoz egy színes fotókkal illusztrált tankönyvet is adunk.

Előadó:

Dr. Németh Szabolcs Ph.D.
tengerbiológus

Költség (mellyel az Egyesületet támogatod): 30.000 Ft

Arról, hogy miképpen lehetsz Pártoló tag itt olvashatsz bővebben.

Időpontok és részletek.